xOxO:
Kat.
Könnyes szemmel írom utolsó levelem...
by: Katerina Santana
Aleksandra nem is próbálta leplezni zokogását a koporsó felett. Most mindenki számára világossá vált, mit is éreztek ők egymás iránt. Titokban folytatott, szenvedélyes románcuk brutális, tragikus véget ért. Aleksandra jól tudta eddig is, hogy mindig bizonytalan, mit hoz az ember sorsa. Most mindenki megbizonyosodhatott róla, hogy az élet kiszámíthatatlan. Egy tizenkilenc éves, ereje teljében lévő fiatal fiút természet ellenes dolog kiszakítani az élők sorából. De megtörtént. Damien Santiago életének tündöklő csillaga leáldozott, s senki ember fiának nem fájt ez jobban, mint Aleksandra Hernandes-nek. Illendően öltözött fel. Fekete, csipke, ujjatlan mini ruhát viselt elegáns, pántos fekete magas sarkú cipővel. Fenekéig érő, egyenes, lenszőke haját hátra engedte, beterítette karcsú hátát. Égkék szemeiből patakzottak forró könnyei, égették napbarnított arcát, telt ajkai cserepesek voltak. Sok lány volt még így a temetésen. Damien Santiago halálában is örök Casanova maradt.
Amikor a temetés után a lány a szobájában sírt tovább, felidézte történetüket. Aleksandra egy éve ismerkedett meg a vagány fiúval. A lány akkor még csak tizenötödik életévében járt, de szívét megdobogtatta a sötét férfi, aki mindenhol ott volt, minden lány omlott utána, és mindenki tartott is tőle. Sötét humorával, bunkó modorával épp úgy elijesztette az embereket, mint amennyire vonzotta. Külseje kábító volt. Kreol bőre, fekete haja és fűzöld szemei mindenkit megbabonáztak. És aki láthatta póló nélkül... Nos, Aleksandra ezen kiváltságos emberek közé tartozott. A fiú egy márciusi napon hívta fel őt először magához, és Aleksandra belement. Mindenki aggódott a fiatal lányért, nehogy Damien összetörje a kicsi, tapasztalatlan szívét. Nem is hiába féltették őt ennyire.
Tökéletes volt minden. Aleksandra az összes szabadidejét Damien házában töltötte, heves csókcsatákkal ütötték el idejüket, és a lány az életét is odaadta volna szerelmének. De az átverte. Aleksandra erre egy olyan délutánon jött rá, mikor rávette a fiút, hogy kimozduljanak. Sétálni indultak. Mikor Sandra Damien keze után nyúlt, a srác a zsebébe süllyesztette kezét. Mikor átölelte volna, a fiú csak megcsikizte az oldalát. Ezután a szerencsétlen lány a csókot már meg sem próbálta.
- San, mit gondolsz, mi vagyok én neked? - tette fel a kérdést Damien egy esős délutánon, ami San Fernandoban viszonylag ritka jelenség volt. A lány felvonta a szemöldökét.
- Inkább az a kérdés, én mi vagyok neked? - Damien egy másodpercig sem gondolkozott.
- Egy olyan - amúgy gyönyörű - lány, aki nagyon jó társaság, és jó vele elütni az időt. Sem több, sem kevesebb - Aleksandra megdermedt Damien karjai közt. Mély levegőt vett.
- Hát... Jó tudni. Szia, Dam - és kisétált. Ezután sokáig nem beszéltek. Aleksandra nem válaszolt a fiú üzeneteire, nem fogadta a hívásait. Összetört. De egyszer megtört a jég. A fiú nagy titokban csempészte őt el magához, ahol előtörtek az emlékek, és egy hosszú, szenvedélyes napot töltöttek együtt. Aztán az éjszaka leple alatt, óvatosan kísérte haza a lányt, ahol a kapualjban szenvedélyes csókot váltottak. Sandra nem tudta mire vélni a nagy titkolózást. Másnap kiderült, hogy a fiúnak barátnője van. Egy hete jött össze egy csinos, barna csajjal, Nikola Andrews-zal, aki Los Angelesből költözött a spanyol kisvárosba. De Damien továbbra is szervezte a titkos találkákat. Egy hosszú éjszakán a következő sorokat suttogta a lány fülébe:
- Tudom hogy mondtunk, tettünk olyan dolgokat, amiket nem kellett volna. De mindig ugyanaz történt. Te ugyanolyan szeszélyes vagy, mint én, ugyanolyanok vagyunk. Nem a te hibád, csak az enyém. Talán a kapcsolatunk mégsem olyan őrült, mint amilyennek tűnik. Talán csak ez történik, ha egy tornádó találkozik egy vulkánnal, de én csak annyit tudok, hogy túlságosan kellesz nekem ahhoz, hogy menni engedjelek... - Ez a monológ a kapcsolatuk alapjává vált. Aleksandra tudta, sosem lesz több, mint a fiú szeretője, és szép lassan belenyugodott a tudatba, hogy ennyi jár neki. Fél éven át folyamatosan kiszökdösött a fiúhoz, mikor egy szép nap, Damien halála előtt pontosan két nappal, a fiú felhívta őt.
- Te vagy az első - csak ennyit mondott. A lány szíve nagyot dobbant. Tudta, ez azt jelenti, hogy Damien és Nikola szakítottak. Másnapra beszéltek meg találkozót. Aznapra, amikor az autó baleset történt...
- Sandra! - lépett a szobába a lány legjobb barátnője, Yvetta Sanches. A kis szőke lány pörgött, mint mindig. - Öltözz át, el kell mennünk Dam házába! - Aleksandra lefagyott. Egyrészt, barátnője tiszta szívéből gyűlölte Damient, és most mégis a házba hívja. Másrészt, micsodaaa???
- Hogy... Hogy mit mondtál?
- Azt mondták, van ott valami, ami neked van címezve. Muszáj jönnöd - forgatta a kislány a szemét. Aleksandra felkelt az ágyról, mint egy zombi. Egy hete mindent ilyen lelketlenül csinált. Felvett egy farmert és egy pólót, tornacipőbe bújt, és összekötötte a haját. Vakon követte Yvettát az utcákon. Csukott szemmel is, bármikor odatalált volna Damien házához, sőt, még a pótkulcsot is milliméter-pontosan tudta, hogy hol találja. Nem volt rá most szükség, az ajtó nyitva állt. A kis étkezőben, az asztalnál Damien anyja ült, keservesen zokogva, és a fiú apja mellette guggolt, s vigasztalta. Sandra tudta, hogy Dam szülei elváltak, de úgy látszott, fiuk halála összehozta őket. Sandra szó nélkül sétált be a fiú sötét, össze graffitizett szobájába. A srác ágyán egy levél volt, borítékban, melyen csak ennyi állt: "San."
Yvetta becsukta az ajtót, egyedül hagyva ezzel a lányt, a gondolataival és a levéllel. Az utolsó dologgal, amit Damientől kapott. Remegő kézzel vette ki a papírt a borítékból, s könnyes szemmel kezdte olvasni.
Egyetlen San!
Könnyes szemmel írom utolsó levelem. Megérdemled, hogy mindent tudást megkapj, amitől eddig megfosztottalak Téged. Nem fogunk találkozni többet. Szerintem ezt Te nagyon jól tudod, ha már olvasod a levelemet.
Az első másodperctől kezdve akartalak Téged, amióta csak megpillantottalak Yvettával táncolni. Szerettem Veled lenni. Szerettelek. De Te ezt nem tudhattad. Nem akartam, hogy hozzám láncold magad, akkor még hajtott a vadászösztön, mindenkit meg akartam szerezni, de Téged nem akartalak bántani.
De muszáj volt. Tudtam, hogy sokkal többet akarsz, mint lopott éjszakákat, a házamban. Távolságot kellett tartanom. Ez volt az egyetlen ok, amiért Nikolával jártam. Egy-két hónapig ment is a távolságtartás, de aztán muszáj volt, hogy lássalak. És utána már nem bírtam távol maradni Tőled. És annyira beletörődtél, hogy sosem leszel az Első, hogy majd' megszakadt a szívem. Nem tudtad, honnan is tudhattad volna, hogy végig Te voltál az Első és Egyetlen! Meg kellett neked mutatnom. Kidobtam Nikolát, hogy végre Veled lehessek.
És ekkor leesett a tantusz. Valószínűleg, tönkretettem fiatalságod legszebb időszakát. És tönkre tennélek, ezt tudom. Nem láncolhatlak magamhoz, ezt az első perctől tudtam. Most itt van mellettem egy kis tasak, benne fehér por. Egy extasy-t is szereztem, és egy gramm füvet, hogy biztosan elszálljak. Felszívok két utca kokaint, beveszem a tabit és betekerem a joint-ot, ha leírtam, amit szeretnék. A Te Szerelmed számomra a legjobb drog, de ezekre szükség van, hogy öntudatlan legyek. A fényképedet már felragasztottam a belső visszapillantóra. Tudod, azt, amelyiket nálam csináltam Rólad, mikor az ingemben ültél az ebédlőben, kócos hajjal. Az volt a legszebb látvány, egész életemben...
Ha már elszálltam, be fogok szállni a kocsimba, és elhajtok. Nem látsz majd többet, ezt garantálom. Többé nem foglak bántani. A kedvenc monológoddal búcsúzok Tőled. De az eredetivel. Nem azzal, amit elferdítettem, hogy ne jöhess rá az érzéseimre.
"Tudom hogy mondtunk, tettünk olyan dolgokat, amiket nem kellett volna. De mindig ugyanaz történt. Te ugyanolyan szeszélyes vagy, mint én, ugyanolyanok vagyunk. Nem a te hibád, csak az enyém. Talán a kapcsolatunk mégsem olyan őrült, mint amilyennek tűnik. Talán csak ez történik, ha egy tornádó találkozik egy vulkánnal, de én csak annyit tudok, hogy túlságosan szükségem van Rád ahhoz, hogy ismét bántsalak."
Dam.
Utóirat:
Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése